Kategóriák

HTML

Lábjegyzet

2013.01.23. 09:58 ZsófiNóri

Mindenki csak Bayer Zsoltról beszélt...

... pedig nem róla, illetőleg nem csak róla kellene. Bayer Zsoltnak egyetlen egy dologban ugyanis igaza van: a cigány származású magyar állampolgárok helyzete egy olyan kérdés, amiről tényleg beszélni kell. Bayer Zsolttól eltérően én azért tartom a róla folytatandó beszédet (párbeszédet) fontosnak, mert a mai magyar köztudatban a "cigánykérdés" csak mint rendészeti kérdés van jelen. A cigányokról vagy negatív kontextusban hallani, vagy sehogy. Értem ezalatt, amikor egy-egy brutálisabb bűncselekményről kiderül, hogy cigány volt az elkövető, akkor a Jobbik (és most már a Bayer Zsolt és támogatói) rárepül. Két hétig cigányoznak, liberálisoznak, a másik oldalon meg náciznak. Magukról a cigányokról érdemben senki se beszél, vagy nagyon keveset. Aztán a vihar elcsitul, mint ahogy most is elcsitult, a cigány / roma szó nem szerepel a kurucinfón kívül sehol. Egészen a következő bűntényig, amikor is minden újra kezdődik. Olyanokról azonban, hogy például egy cigány származású zenész, orvos, író, milyen sikereket ért el, vagy hogy a különböző integrációs programok éppen hol tartanak, nem esik szó, vagy csak nagyon mellékesen.

Pedig a mai helyzetben az erős pozitív propagandára is igen csak szükség lenne. Lehet ugyanis, hogy a cigány származásúak körében arányaiban kb. ugyanannyi a bűnelkövető, mint a magyaroknál.  De a valós, objektív tények ebben a helyzetben sajnos keveset számítanak. Az sokkal inkább,  hogy a magyar társadalom nagy része szerint aki cigány, az bűnöző, és ennek megfelelően viszonyulnak hozzájuk. Másrészt viszont: attól még, hogy a cigányság jó része nem bűnöző, a beilleszkedésük a magyar társadalomba tényleg elég nehezen megy. Az előítéletek miatt is, de a kulturális különbségek miatt is. Persze itt se tudok konkrét számokat mondani, csak amit magam megtapasztaltam (és lehet, a benyomásaim hamisak). Anno, a gimnáziumomban működött egy bizonyos tehetséggondozó program, melynek célja az volt, hogy a 2000 főnél kisebb lakosú települések tehetséges diákjait támogassák. Sokakat ismertem azokból az osztályokból. Emlékeim szerint egy osztályban maximum két cigánygyerek, ha volt – holott azokban a kelet-magyarországi falvakban a magukat cigányoknak vallók aránya nagyobb, mint a nemcigányoké, vagyis a 2 cigánygyerek a harminc között messze nem tükrözte vissza a valós helyzetet. Biztos sok minden közrejátszott ebben, akár a kiválasztók rasszizmusa is. De minden bizonnyal az se elhanyagolható tényező, hogy – ahogy az már sokan leírták – az iskolák megkezdésekor már óriási hátránnyal indulnak ezek a gyerekek. Hiszen egy cigány családban átlagosan több a gyerek, kevesebb idő jut az egyénre, inkább egymástól próbálnak tanulni. De még ahol intenzíven foglalkoznak is a gyerekekkel, ott is vannak olyan tényezők, mint az eltérő kommunikációs kultúra (valami olyasmi rémlik a szociolingvisztika órákról, hogy pl. nem számít udvariatlanságnak például, ha valakit beszéd közben félbeszakítanak). Mindez összességében ahhoz vezet, hogy bizonyos téren fejletlenebbek, mint egy átlagos magyar családba születő gyerek. Hiába fejlettebbek esetleg más készségeik, a mostani iskolarendszerben a gyereket nagyon hamar kudarcok érik, elmegy a kedve a tanulástól, amint teheti, abbahagyja az iskolát - és minden bizonnyal nem fogja a gyerekét se buzdítani a tanulásra. Ez egy ördögi kör: a végeredmény mindenesetre, hogy arányaiban kevés a cigány származású értelmiségi, és az egyszeri magyar ember azokról se nagyon hall.

Ez persze csak egy, már sokat tárgyalt aspektusa ennek a problémának. Viszont ezt a folyamatot nagyon komolyan kell venni, mert ötven év múlva a magyar lakosság harmada-fele cigány származású lehet, ha a cigány családokban továbbra is három-négy-öt gyerek, a magyaroknál pedig egy vagy kettő születik. Vagyis a magyar társadalom számára igazából létkérdés, hogy cigány származású tagjai között arányaiban ugyanannyi legyen az értelmiségi, a szakmunkás, a kétkezi munkás, stb., mint a nem cigány származásúak között.  Szerintem fontos lenne, ha a témának ezen aspektusa legalább ugyanannyira, de leginkább sokkal erőteljesebben jelen lenne a közbeszédben, mint a JobbikBayerZsolt uszításai a cigánybűnözésről. A cigánykérdést ugyanis egyrészről nagyszabású állami beruházásokkal, integrációs programokkal lehetne megoldani - másrészről pedig, ezzel egyidejűleg a nemcigány emberek fejében lévő előítéletek lebontásával, ill. legalább annak a tudatosításával, hogy ez nem egy 1-2 év alatt megoldható probléma, hanem évtizedek kérdése. Ezen társadalmi probléma kezelése viszont közös érdekünk.

Ennek jegyében majd ezen a blogon is igyekszünk az elkövetkezendőkben bejegyzéseket írni vagy a cigány integrációs programokról, cigány kultúráról, vagy pedig random ötleteinkről, reménykedve abban, hogy ezzel majd az olvasókat is megihletjük...

108 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://labjegyzet.blog.hu/api/trackback/id/tr525036472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2013.01.23. 16:04:13

@benoke77:
"Miért ördögtől való azt követelni, hogy ha már a dolgozók pénzéből tartanak el 3-5 gyereket, kapnak ingyenes étkeztetést, tankönyvet, lakhatást, télen tüzelőt akkor cserébe el is várnánk valamit?"

Pl. munkát???? Vagy keressenek maguknak ? Hol ? Eccerű vagy , mint a fogvájó....

dr kíváncsivagyok 2013.01.23. 16:07:13

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
"Rezervátum. Nem faji alapon, hanem viselkedés szerint. A türelem és a pénz elfogyott: aki nem akar beilleszkedni, az tartsa el magát egy önfenntartó rezervátumban, ahonnan nem jöhet ki emberek közé.

A társadalom nem kér az aljas lényekből. "

Egy bajszos emberke is ezt vitte véghez a múlt század harmadán.....
Ő se faji alapon válogatott , voltak a táborokban "árja" , de kommunista , vagy homoszexuális emberek is...
A lényeg , hogy Te mondd meg ,...ki kerüljön táborba...úgy-e ??

Sz.Zoli 2013.01.23. 16:08:47

"Lehet ugyanis, hogy a cigány származásúak körében arányaiban kb. ugyanannyi a bűnelkövető, mint a magyaroknál. De a valós, objektív tények ebben a helyzetben sajnos keveset számítanak."

Mintha e témában a valós, objektív tények gyűjtése (=elkövetők származása szerinti bűnügyi kimutatások) eleve rasszizmus lenne, és ezért tilos. Addig viszont nem igazán van miről beszélgetni...

Az első mondatban megfogalmazott állításra pedig csak annyit mondanék: lehet hogy úgy van, de hogy nem, az viszont biztos.

benoke77 2013.01.23. 16:08:51

@dr kíváncsivagyok: A minimális emberi együttélés szabályainak a betartását te retardált.

SzénAtom 2013.01.23. 16:09:17

Sziasztok!
Kéne néhány nyugodt, háborúmentes évtized úgy, hogy a jelenlegi (faji) arányok maradnak. Szép lassan megtanulnánk egymással élni, nem csak egymás mellett. Én elég gyakran Bangó Margitnál eszem, én így teszek a rasszizmus ellen. Emellett a Bayernak is sok mindenben igaza van...

benoke77 2013.01.23. 16:12:48

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Akkor eléggé ráb@sznak, mert még mindig jut 1 cigányra 9 magyar. Többségük nem volt katona sem. Tehát amint nem túlerőben, fegyvertelenekkel kerülnek szembe, elég hamar fel fognak morzsolódni.

De abban igazad van, hogy sajnos ez előbb-utóbb polgárháborúhoz fog vezetni... Nem tudom kinek az érdeke.

Conchobar 2013.01.23. 16:15:41

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "az eroszak, a fenyegtes, az internalas polgarhaboruhoz fog vezetni" - Jó érzés olyan kommenteket, és posztokat olvasni, amelyek írói szemmelláthatóan nem képesek és nem akarják megérteni a vidéken élők egyik legnagyobb gondját, a cigány-magyar együttélés problémkörét. Helyette egyoldalú cigánybarát lózungokat eregetnek. A valóság az, hogy már régóta éri a magyarokat az erőszak, a fenyegetés és az (ön)internálás. Merthogy tömegesen költözik el (aki megteheti) a cigányság közeléből

_wood_ 2013.01.23. 16:17:35

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: nem modhatod, hogy a magyar rasszista, amíg békében tud együttélni számos jól integrálódott kisebbséggel. ennek fényében teljesen érthető minta mihály egyre erősödő, gyűlöletbe csapó felháborodása, amikor tizensokadik éve hallgatja, hogy ő tehet egy teljes népcsoport nyomoráról. talán segítene önszántából, akár erején felül is, de amíg te megerőszakolod az idealista elveiddel a valódágot, démonizálod azt is aki a probléma föltárásával SEGÍTENI szeretne, addig körben fogunk járni. kérlek, csak egy pillanatra gondold át, hogy mi van, ha nincs igazad. ha azt mondom, hogy a feketék messzebre futnak és magasabbra ugranak mint a fehérek, azzal nincs problémád, ugye...? a népcsoportok baromira nem egyformák, viszont a különbözőségek kezelésére nem csak az erőszak jelenthet megoldást!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:19:22

@Conchobar: tudod kisfiam, en olyan helyen nottem fel, ahova borsodbol telepitettek fel 5000 ciganyt.

pontosan igy tanultam meg, hogy aki alantas fereg, teljesen mind1, hogy cigany, vagy magyar. alantas fereg es kesz.

ugyhogy nalam ezzel nem ersz celt, kicsirigo:-)
vbeled ellentetben, aki ciganyt meg csak a kuruczinfon latott es az elhatalmosod paranoajat politikai hitvallasnak hiszi en tudom, hogy pont ugyanolyan emberek ,mint te vagy en. na jo. megsem. a tobbseguk nalad kicsit jobb ember:-)

Conchobar 2013.01.23. 16:26:35

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Azt leszarom, hogy te magad se vagy különb azoktól, akiket mellétek telepítettek ("tudod kisfiam") és rajoskodsz, emberkedsz. De azt már nem hagyhatom szó nélkül, hogy szépen igazolod a szavaimat: "szemmelláthatóan nem képesek és nem akarják megérteni a vidéken élők egyik legnagyobb gondját". Meg azt se, hogy minden panaszra ott kész a válasz: kurucinfo, náci, rasszista

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:31:50

@_wood_: nem en mondom, a magyarok maguk mondjak, hogy rasszistak. aztan persze letagadjak, de ettol fuggetlenul nap mint nap tortennek rasszista megnyilvanulasok. tomegesen. mindenhol. parlamentben, utcan, mediaban. ertem en, hogy a te ingerkuiszobodet ez nem eri el, mert mint gyakorl9o rasszista, ezt tartod helyesnek es kovetendonek. szamomra nem elfogadhato. nem elfogadhato, hogy szulok nyiltan mondjak, hogy ne legyen a gyerkuk osztalyaban cigany, de ha veletlenul van, akkro az ne uljon az o kolyke melle. nem elfogadhato, hogy egy cigany -20rol indul a munkaeropiacon. cska mert cigany. nem elfogadhato, hogy ciganybunozesrol beszelnek egyesek.

ez ugyanis mind rasszista megnyilvanulas. elhiszem, hogy nem erted, hogy miert. de erre csak annyit tudok mondani, hogy intelligens ember nem rasszista, a tobbinek meg tilos.

clemens 2013.01.23. 16:35:49

Egy világos, de nem gyűlölködő írás:
www.zalatajkiado.hu/online_cikk/cigany.html
A vége nagyon üt!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:36:33

@Conchobar: minden ok0m megvan ra, hogy rajoskodjak es emberkedjek:-)

eloszor is nem vagyok rasszista, ez rogton minosegibb emberre tesz nalad:-)
buszke lehetek ra, hogy veled szemben nem az allati osztoneim iranyitanak:-)

_wood_ 2013.01.23. 16:37:34

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: részletesebben kifejthetném, hogy mire gondoltam az előbb a vitapartner démonizálása alatt. vagy rámutathatnék, hogy hogyan öli ki ez a hozzáállás a segíteni akarást az emberekből, hogyan lehetetleníti el a párbeszédet, de szerintem nem értenéd. ráadásul ez a stílus nekem sok(k). jót dumáltunk...

Conchobar 2013.01.23. 16:38:02

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "ez ugyanis mind rasszista megnyilvanulas" - Mi lenne, ha a teliszájjal rasszistázás helyett megpróbálnátok kiemelkedni/kiemelni a testvéreiteket a putriból (az az egy Mága Zoltán egyedül roppant kevés ám ehhez), és akkor a magyar szülő is látni fogja, hogy a kölykét nem egy erőszakos, tetvességgyanús gyerek mellé ültették

benoke77 2013.01.23. 16:38:49

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Imádom, hogy mindenre a rasszizmus a válaszod. Komolyan szórakoztat. Fel sem merem tenni a kérdést, hogy miért nem akarnak cigány gyereket az osztályba. A válaszod az lesz, ha tippelnem kéne, hogy: MERT RASSZISTÁK! :D:D:D
Imádhat a környezeted...

Intelligens ember gondolkodik, ok-okozat összefüggéseket vizsgál, neked sem tilos.

THLM 2013.01.23. 16:39:39

"nem elfogadhato, hogy egy cigany -20rol indul a munkaeropiacon. cska mert cigany." Köszönje a többi cigánynak, nehogy már én érezzem magamat rosszul.
Egyébként meg szerintem a japánok szorgalmasabbak a magyaroknál. Rasszista vagyok. És akkor mi van?

THLM 2013.01.23. 16:47:03

Na igen:
"A mai viszonyt leginkább az ellenszenv, az irritáció jellemzi mindkét részről, esetenként tetten érhető a nyílt ellenségeskedés, vádaskodás is.
Melyek a társadalmi többséget leginkább irritáló körülmények?
- A többségnek úgy kell finanszíroznia a kisebbség gyors növekedését, szaporodását, hogy eközben saját maga fogyatkozik, a családoknak nincs anyagi ereje gyermeket vállalni, felnevelni.
- A többségnek olyan kisebbséget kell eltartania, mely kisebbség ezt az eltartást követelőzve, fenyegetőzve kényszeríti ki, elégedetlen a társadalomtól kapott javakkal, s a közös teherviseléshez nem járul hozzá.
- Mindezen erőfeszítésekkel egyidejűleg a többségnek olyan sértéseket és vádakat kell elviselnie, melyek szerint idegengyűlölő, üldözi, esetenként irtja az életét megkeserítő kisebbséget. A dolog pikantériája, hogy mindezeket a vádakat attól a médiától kell elviselnie, melyet maga tart el. Ezen vádak képtelenségét egyébként két körülmény bizonyítja a legképletesebben:
a. A cigány etnikumon kívül valamennyi nemzeti kisebbség befogadó otthonra lelt a Kárpát-medencében, s kölcsönös tiszteletben él az őt befogadó nemzettel
b. A cigány etnikum viszont egyetlen más országban sem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni, a fentebb részletezett problémák mindenütt nehézkessé (esetenként lehetetlenné, lásd Franciaország, 2010) tették a vele való együttélést.
- A többség – bár megfélemlítése miatt nem mondhatja ki – aggódik, saját jövőjét, továbbélését veszélyeztetve látja a kisebbség jelenléte, létszámának gyors növekedése miatt.
S vajon mely körülmények irritálják leginkább a társadalmi kisebbséget, a cigányságot?
- Leginkább a többség irányából felé áradó lenézés, gyűlölet, undor váltja ki a cigányság ellenséges viselkedését, függetlenül ezek okaitól.
- Bár a többségi társadalom erején felül teljesít, a cigányság keveselli a megszerezhető, kikövetelhető javakat, többet akar.
- Saját nyomorának, elmaradottságának elsődleges okát a jelenlegi többségi nemzetben látja a cigány kisebbség, ez további gyűlöletet szül."

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:47:50

@_wood_: @benoke77: a rasszimust minek eufemizaljam?

tehat ha egyszer rasszista kijelenteseket tesztek es faji alapon diszkiriminaltok, azt megis minek lehetne hivni, ha nem rasszizmusnak?

eloszor nektek kell VISSZAENGEDNI a ciganyokat, ha azt akarjatok, hogy tarsak legyenek. akarjatok, hogy tarsak legyenek? akkor viselkedjetek veluk ugy, mint emberekkel.

legyetek "szinvakok". amig nem tanuljatok meg, hogy szarmazas alapjan csak pozitivan lehet diszkriminalni, negativan nem, addig rasszistanak szamitotok.

nem azert vagytok rasszistak, mert en azt mondom. hanem mert ugy viselkedtek. valoszinuyleg pontosan ezert hiszterizatok, mert tudjatok ti magatok is. csak azert valahol - szerencsere meg - cikinek erzitek.

olyan csapatban jatszotok, akik rasszistak, olyanokat vedtek, amik rasszistak es olyanokat mondtok, ami rasszista kijelentesnek minosulnek. minek hivjak ezt ujbeszelul? mert az emberek ezt rasszizmusnak nevezik. es akarhogy porogtok az arcotokon, ez akkor is rasszimus. ha nem tetszik, akkor ne viselkedjetek igy.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:49:35

@THLM: nem
ugyanis a pozitiv diszkriminacio nem rasszizmus, csak a negativ. ahogy ha adok neked egy ezrest jofej vagyok, ha elveszem toled tolvaj, vagy rablo.

vega2 2013.01.23. 16:51:19

A blog írójának javasolnék egy pár tanulmányutat olyan iskolákba, ahol a tanulók 90%-a etnikum. Azután várnám az új blogot. Lehet, hogy változna a menyasszony fekvése.

THLM 2013.01.23. 16:52:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Azzal, hogy azt mondtam, hogy a japánok szorgalmasabbak, egyben azt is mondtam, hogy a magyarok lustábbak. Gondolkozzon el ezen. Ha azt mondom, hogy a svédeknél sok a szőke, az is rasszizmus, hiszen rassz alapján jelentek ki valamit. Először tegyük tisztába a dolgokat, utánaa kiabáljunk rasszizmust.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:53:17

@THLM: nem
nem momndtad, hogy a magyarok lustabbak.

ez csak egy bizonyos paranoid teveszme, hogy mindig a negativat es a kibaszast keresed az eletben. erre mar vannak nagyon jo beszelgetos kezelesek:-)

vega2 2013.01.23. 16:53:54

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Sok embertől hallottam már, hogy nem az a baja a cigányokkal, hogy cigány, hanem azzal van a baja ahogyan viselkednek.
(És ez mind lapozható bégetés.)

Karnamantra 2013.01.23. 16:53:59

Üdv!
Nagyon jó az írás, a kommenteken viszont felhúztam magam. Mintha minden harmadi bekezdést olvastak volna csak e. Pont azok a szemellenzős polgárok, akiken, ha múlik, SOHA nem lesz változás.

THLM 2013.01.23. 16:56:07

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Gondolkozzunk már kérem! Ha azt mondom hogy Béla magasabb Józsinál, akkor azt is mondom, hogy Józsi alacsonyabb Bélánál!
Ha azt mondom, hogy a japánok szorgalmasabbak a magyaroknál, akkor azt is mondom, hogy a magyarok lustábbak a japánoknál. Egyszerű logika, de mivel látom, itt ez nincs meg, be is fejeztem a beszélgetést.Inkább reagáljon erre, hogy van benne a hazugság:

"A mai viszonyt leginkább az ellenszenv, az irritáció jellemzi mindkét részről, esetenként tetten érhető a nyílt ellenségeskedés, vádaskodás is.
Melyek a társadalmi többséget leginkább irritáló körülmények?
- A többségnek úgy kell finanszíroznia a kisebbség gyors növekedését, szaporodását, hogy eközben saját maga fogyatkozik, a családoknak nincs anyagi ereje gyermeket vállalni, felnevelni.
- A többségnek olyan kisebbséget kell eltartania, mely kisebbség ezt az eltartást követelőzve, fenyegetőzve kényszeríti ki, elégedetlen a társadalomtól kapott javakkal, s a közös teherviseléshez nem járul hozzá.
- Mindezen erőfeszítésekkel egyidejűleg a többségnek olyan sértéseket és vádakat kell elviselnie, melyek szerint idegengyűlölő, üldözi, esetenként irtja az életét megkeserítő kisebbséget. A dolog pikantériája, hogy mindezeket a vádakat attól a médiától kell elviselnie, melyet maga tart el. Ezen vádak képtelenségét egyébként két körülmény bizonyítja a legképletesebben:
a. A cigány etnikumon kívül valamennyi nemzeti kisebbség befogadó otthonra lelt a Kárpát-medencében, s kölcsönös tiszteletben él az őt befogadó nemzettel
b. A cigány etnikum viszont egyetlen más országban sem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni, a fentebb részletezett problémák mindenütt nehézkessé (esetenként lehetetlenné, lásd Franciaország, 2010) tették a vele való együttélést.
- A többség – bár megfélemlítése miatt nem mondhatja ki – aggódik, saját jövőjét, továbbélését veszélyeztetve látja a kisebbség jelenléte, létszámának gyors növekedése miatt.
S vajon mely körülmények irritálják leginkább a társadalmi kisebbséget, a cigányságot?
- Leginkább a többség irányából felé áradó lenézés, gyűlölet, undor váltja ki a cigányság ellenséges viselkedését, függetlenül ezek okaitól.
- Bár a többségi társadalom erején felül teljesít, a cigányság keveselli a megszerezhető, kikövetelhető javakat, többet akar.
- Saját nyomorának, elmaradottságának elsődleges okát a jelenlegi többségi nemzetben látja a cigány kisebbség, ez további gyűlöletet szül."

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:57:36

@THLM: uhumm..
mondom, nagyon jo kezelesek vannak mar az ilyen paranoiara. bogyot sem kell szedni, csak beszelgetni valakivel aki siman feltarja, mi juttatott ebbe az allapotba es segit kimaszni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 16:58:45

@vega2: teljesen mind1, hogy milyen okbol van baja a CIGANYOKKAL. ha a CIGANYOKKAL van baja, akkor siman rasszista. nincs ra elfogadhato indok.

THLM 2013.01.23. 16:59:45

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Azért kérdezzen meg erről másokat is, hogy kinek lenne szüksége kezelésre. Biztos paranoia, ha azt mondom hogy 5 nagyobb mint 3, és ugyanakkor 3 kisebb mint 5. Igen, biztosan paranoia, gratulálok!

kzoltana 2013.01.23. 16:59:53

Amikor Bayer olyat mond, hogy a Hortobágyon azonnal lefagy az augusztusi délibáb:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2938_bayer_zsolt_fertalya
Nagyképű bunkókám.

THLM 2013.01.23. 17:02:56

@kzoltana: Talán nem kellene mindenhová linkelgetni, és akkor fel sem tünne senkinek, hogy ezért fizetnek téged, de semmi probléma.

benoke77 2013.01.23. 17:03:45

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ha megtennéd, hogy leírod, az eddigi hozzászólásaimban mi volt a rasszista, azt megköszönném. Vagyis ne, mert valószínüleg mindenre rá tudod húzni, én meg (ha akarnám), hiába vezetném le, hogy ez nem rasszizmus.

Na mindegy, szánalmas kis emberke vagy. Szerencsére rendkívül buta is lehetsz mert az érveid még egy pillanatig sem gondolkodtatnak el egy értelmes embert. Érzelmekre próbálsz csupán hatni, de egy cseppet sem vagy megértő azokkal szemben akik nem azt gondolják amit te. Kihalásra ítélt faj vagy, életképtelen, aki ha nem a rasszizmus elleni harc lenne a legfontosabb manapság, boldogan állna be bármilyen ideológia mögé. Apu biztos keveset foglalkozott veled.
Úgyhogy rajtad csak röhögni lehet, vagy szánni, de szóba állni semmiképpen, amit gondolom nem bánsz, pedig ha kicsit hallgatnál is, nem csak a butaságaid szajkóznád, elindulhatnál a gondolkodó ember útján.

További minden jót.

vega2 2013.01.23. 17:04:04

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Valakiknek az ARABOKKAL van bajuk mégsem rasszisták.
"Az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen."

THLM 2013.01.23. 17:07:15

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Még zárszóként annyit megjegyeznék, hogy nem irigylem a gyerekeit. Már ha vannak. A reagálása még mindig elmaradt erre:
"A mai viszonyt leginkább az ellenszenv, az irritáció jellemzi mindkét részről, esetenként tetten érhető a nyílt ellenségeskedés, vádaskodás is.
Melyek a társadalmi többséget leginkább irritáló körülmények?
- A többségnek úgy kell finanszíroznia a kisebbség gyors növekedését, szaporodását, hogy eközben saját maga fogyatkozik, a családoknak nincs anyagi ereje gyermeket vállalni, felnevelni.
- A többségnek olyan kisebbséget kell eltartania, mely kisebbség ezt az eltartást követelőzve, fenyegetőzve kényszeríti ki, elégedetlen a társadalomtól kapott javakkal, s a közös teherviseléshez nem járul hozzá.
- Mindezen erőfeszítésekkel egyidejűleg a többségnek olyan sértéseket és vádakat kell elviselnie, melyek szerint idegengyűlölő, üldözi, esetenként irtja az életét megkeserítő kisebbséget. A dolog pikantériája, hogy mindezeket a vádakat attól a médiától kell elviselnie, melyet maga tart el. Ezen vádak képtelenségét egyébként két körülmény bizonyítja a legképletesebben:
a. A cigány etnikumon kívül valamennyi nemzeti kisebbség befogadó otthonra lelt a Kárpát-medencében, s kölcsönös tiszteletben él az őt befogadó nemzettel
b. A cigány etnikum viszont egyetlen más országban sem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni, a fentebb részletezett problémák mindenütt nehézkessé (esetenként lehetetlenné, lásd Franciaország, 2010) tették a vele való együttélést.
- A többség – bár megfélemlítése miatt nem mondhatja ki – aggódik, saját jövőjét, továbbélését veszélyeztetve látja a kisebbség jelenléte, létszámának gyors növekedése miatt.
S vajon mely körülmények irritálják leginkább a társadalmi kisebbséget, a cigányságot?
- Leginkább a többség irányából felé áradó lenézés, gyűlölet, undor váltja ki a cigányság ellenséges viselkedését, függetlenül ezek okaitól.
- Bár a többségi társadalom erején felül teljesít, a cigányság keveselli a megszerezhető, kikövetelhető javakat, többet akar.
- Saját nyomorának, elmaradottságának elsődleges okát a jelenlegi többségi nemzetben látja a cigány kisebbség, ez további gyűlöletet szül."

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.23. 17:13:28

biztos is, hogy szükség lenne a társadalmi párbeszédre, de ebben a témában (is) mindig eljutnak odáig, hogy mocskos baloldal, mocskos jobboldal.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.23. 17:15:56

Az alapvetéseket tekintve maximálisan igazad van.
Valóban több társadalmi párbeszéd szükséges, a cigányok integrációját, mint megoldást illetően.

Viszont bele estél ugyanabba a hibába, mint a másik oldal.

Ők csak a bűnös, tolvaj, késelő cigányt látják, te pedig csak az igyekvő, nyomorú sorsú, önhibáján kívül, szociológiai alapon elidegenedőt.

A probléma kettős.
A cigányok (az elsősorban integrálandóak) jelentős része, nem dolgozik, nem is akar dolgozni, és otthon a gyerekének azt tanítja, hogy eltartja őt az állam (segély + szocpol).
A gyerekét koszosan, büdösen, éhesen küldi iskolába, már ha küldi egyáltalán, és nem magától esik be.
Aztán azt is tanítják, hogy magyartól lopni nem bűn.

A kulcsszó a sztereotípia. (A leírtak is mind sztereotípiák természetesen, csak a te sztereotípiáiddal együtt alkotnak valóságos képet)

A cigányok és magyarok beágyazódtak a saját sztereotípiájukba. Ki-ki a sajátjába.
És ennek kulturális, társadalmi gyökerei vannak, melyet néhány szociális rendelkezés nem old meg:

www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2009/ciganyok/Tanulmanyok_a_ciganysag_helyzete/pages/004_eloiteletes_gondolkodas.htm
"A történetek - melyek 1890 és 1985 között kerültek felgyűjtésre -mindenekelőtt a cigányok származásáról és sajátos csoporttulajdonságairól szólnak. Az elbeszélések ideológiai üzenete közös, és a cigányokról kialakított kép Európa-szerte hasonlónak bizonyul.
Ezeket a szövegeket az is jellemzi, hogy elsősorban a befogadó népek folklórjához tartoznak, ugyanakkor a cigányok is jól ismerték, és a maguk nézőpontja szerint némileg át is alakították őket. Mindazonáltal a cigányok úgy tekintenek ezekre a szövegekre, mint a „gádzsók" (nem cigányok) alkotásaira."

vega2 2013.01.23. 17:18:14

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ha pedig már a cigány szón lovagolsz, akkor Te bizonyára ezeket a kifejezéseket szereted:
100 tagú kisebbségi zenekar
etnikum pecsenye
kisebbségi zene
etnikum tánc
kisebbségi vajda
etnikum kerék
kisebbségi nyelv
etnikum munka
etnikum himnusz
kisebbségi zenész
etnikum kultúra
kisebbségügyi főbiztos
e.t.c.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.01.23. 17:20:36

@Trompf:

A Bosnyák Sándor által 1968-ban gyűjtött szöveg azt fogalmazza meg, hogy a nem cigányok szerint a cigányok nem dolgoznak.

Amikor Krisztus urunkat megfeszítették, a két kezét meg a lábát egyenként odaszögezték [oda akarták szögezni]. De az egyik szöget ellopta a cigány, ezért Krisztus két lábát csak egy szöggel lehetett odaszögelni. Krisztus megáldotta ezért a cigányokat, és megengedte nekik, hogy ne dolgozzanak, a lopásból éljenek meg.

Sz.Zoli 2013.01.23. 17:27:46

@Karnamantra:
Változás azért nem lesz, mert a változást mindenki másképp akarja: a többségi oldal úgy, hogy a cigányok változzanak együttélésre alkalmassá, a cigányok meg azt akarnák, hogy a többség változzon és fogadják el őket olyannak, amilyenek.
Ez így nyilván patthelyzet. És nyilván nem lehet egycsapásra megoldani.
De ösztönzőket lehet bevezetni, amelyek lassan kialakíthatják a változást. Szerintem ilyen ösztönző a közmunkaprogram is, ezért egyetértek vele.
Ilyen ösztönző lehet, hogy amelyik gyermek nem fejlődik az elvárható mértékben pl. az éves kompetenciaméréseken, ott felügyeletet kell kijelölni, esetleg meg kell vonni a családtámogatást, szélsőséges esetben ki kell emelni a családjából, mert mikrokörnyezete csak visszahúzza.
Ugyanezen szabály mellett már lehetne szankcionálni a higiéniás hiányosságokat: a társaira egészségügyileg veszélyes (tetves, fertőző beteg, stb.) gyerek hazaküldhető. Ekkor nyilván nem tud megfelelni a minimumfejlődésnek, így családjának csappan az ellátása. Rövid időn belül rájönnének a cigány családok is, hogy megéri, ha a gyerek tisztán jár iskolába.
A cigány foglalkoztatást is lehet pl. adókedvezménnyel ösztönözni.
Viszont a feneketlen zsák integrációs programokra nagyon keveset költenék.

astonferi 2013.01.23. 17:27:49

nos szerintem az cikk írója nem ezen a bolygón él.
nem szeretném ha az én keservessen megkeresett pénzemből (adómból) integrálnák őket. ezt teszik 20 éve és az eredmény hogy egyre erőszakosabbak, agresszívebbek, követelőbbek.
Franciaország megunta hamar kiutasította őket, ahogy Olaszország is.
Kanada szintén és nem is engedi be őket.
a Szlovákoknál falat emeltek hogy elzárják őket.
sehol sem tudnak eredményt felmutatni mint integráció mert a cigányok nem akarnak integrálódni és beilleszkedni. (tisztelet a kivételnek) mert van ilyen is.

Sz.Zoli 2013.01.23. 17:33:05

@Sz.Zoli:
Ja igen, a legfontosabb: a kiskorú bűnelkövetők után is megvonnék mindenféle családtámogatást. Mert most azzal, ha a gyerek követi el a lopást, gyakorlatilag büntetlenséget biztosítunk. Így viszont a szüleinek már nagyon nem lesz érdeke, hogy a gyerek lopjon a boltban!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 17:50:04

@vega2: szovegertes egyes. a fent kifogasolt mondat nem rasszista verzioja olyasmi lehetne, hogy nem az a bajom az emberekkel, hogy berek, hanem ahogy viselkednek. ha egy nepcsoportot negativ attituddel azonositanak az definicio szerinti rasszizmus. es igen, az is rasszista, akinek az arabokkal vak baja. ott a gond, hogy ismeretlem embetreket minosit a kijelentes szarmazasi alapon. a ciganysag az emberiseg resze, egyenekbol all, akik mind mas es mas emberi ertekekkel, minoseggel birnak. tehat a fenti allitas gyakorlatilag gyuloletkelto hazudozas, ami azt allitja, hogy a cigany szarmazas egyfajta negativ viselkedesi mintaert felelos. ez pedig siman rasszizmus. es amig atobbsegi tatsadalom nem latja be ennek a gondolkodasmodnak a sulyosan destruktiv mivoltat, addig a ciganysagnak nincs hova integralodni. es vegkepp nincs miert.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 17:55:29

@astonferi: persze, hogy nem akarnak. miert akarnanak olyanok koze tartozni, akik felelemmel vegyes gyulolettel kezelik oket?

astonferi 2013.01.23. 18:06:08

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
azt gondolom az esély megvolt adva. attól hogy félnek és gyűlölik őket NEM mi tehetünk hanem Ők.
évekig voltam külföldön más kultúrákban (arab főként)sose féltem és nem is volt miért DEEE nem karok cigányokkal együtt élni mert Ő sem akar velem és ezt csak agresszivitással tudja kimutatni.

vega2 2013.01.23. 18:09:06

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Nos valóban elő kellett vennem a szövegértésemet, hogy megértsem ezt a szöveget. Megértettem. Talán akkor még sem egyest kellene kapnom szövegértésből.
Olvastam az itteni kommenteket is. Meg kell hagyni nem vagy valami népszerű ember a vélemények alapján.....

Sir Galahad 2013.01.23. 18:11:42

Szerintem Bayer most baromi nagy vállveregetést kapott Szélestől. Neki az a dolga, hogy időről időre írjon valami brutálisat, ami után hetekig a Magyar Hírlap a téma. Most tényleg sikerült, és ennél olcsóbb és hatékonyabb hírverést elképzelni sem tudok annak az egyébként szerény olvasottságú lapnak. Lám, még ma is, még ti is róla beszéltek... médiahekk, gerillamarketing - kinek mi tetszik - fillérekből.

vega2 2013.01.23. 18:21:41

szovegertes egyes. a fent kifogasolt mondat nem rasszista verzioja olyasmi lehetne, hogy nem az a bajom az emberekkel, hogy berek, hanem ahogy viselkednek. ha egy nepcsoportot negativ attituddel azonositanak az definicio szerinti rasszizmus. es igen, az is rasszista, akinek az arabokkal vak baja. ott a gond, hogy ismeretlem embetreket minosit a kijelentes szarmazasi alapon. a ciganysag az emberiseg resze, egyenekbol all, akik mind mas es mas emberi ertekekkel, minoseggel birnak. tehat a fenti allitas gyakorlatilag gyuloletkelto hazudozas, ami azt allitja, hogy a cigany szarmazas egyfajta negativ viselkedesi mintaert felelos. ez pedig siman rasszizmus. es amig atobbsegi tatsadalom nem latja be ennek a gondolkodasmodnak a sulyosan destruktiv mivoltat, addig a ciganysagnak nincs hova integralodni. es vegkepp nincs miert.

Gondolom ezt akartad írni a CIGÁNY-okról:
(És-sel nem kezdünk mondatot!)

Szövegértés egyes. A fent kifogásolt mondat nem rasszista verziója olyasmi lehetne, hogy nem az a bajom az emberekkel, hogy emberek, hanem ahogy viselkednek. Ha egy népcsoportot negatív attitűddel azonosítanak az a definíció szerinti rasszizmus. És igen, az is rasszista, akinek az arabokkal van baja. Ott a gond, hogy ismeretlen embereket minősít a kijelentés származási alapon. A cigányság az emberiség része, egyénekből áll, akik mind más és más emberi értékekkel, minőséggel bírnak. Tehát a fenti állítás gyakorlatilag gyűlöletkeltő hazudozás, ami azt állítja, hogy a cigány származás egyfajta negatív viselkedési mintáért felelős. Ez pedig simán rasszizmus. És amíg a többségi társadalom nem látja be ennek a gondolkodásmódnak a súlyosan destruktív mivoltát, addig a cigányságnak nincs hova integrálódnia. és végképp nincs miért.

Muzsikok közt 2013.01.23. 18:32:23

BLOGGER

Magukról a cigányokról érdemben senki se beszél, vagy nagyon keveset.

- Valóban, hiszen a cigánybünözők a PC médiában következetesen 'fiatalok'.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 18:42:02

@vega2: szerinted az a teny, hogy szerinted essel nem kezdunk mondatot - amugy de.. hattal nem kezdunk mondatot - es a mobilrol gepeles kozben becsusznak hibak, valamint ninc sekezetem es nem is all szandekomban ezen valtoztatni mennyiben valtoztat azon a tenyen, hogy rasszista kijelenteseket teszel aztan veded azokat valamint masok rasszista kijelneteseit es probalod nem rasszistanak beallitani?;-))))

mi lenne, ha ugy viselkednel, ahogy intelligens emberek szoktak es a leirtakra probalnal erdemben reagalni?:-))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 18:46:24

@astonferi: "azt gondolom az esély megvolt adva"

gondolod

en tudom, hogy nem. a horthy-rezsim kifejezetten rasszita volt, a rakosi- es kadar-rezsim szinten, csak burkoltabban, gyakorlatilag felszamoltak a ciganyook hagyomanyos kezmiparat, aztan gyarakban helyeztek el oket jellemzoen betanitott munkara, a felemelkedes lehetosege nelkul. majd a rendszervaltas utan a ciganyokat tettek eloszor utcara. ez az elmult cirka 100 ev ciganytortenelme.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 18:47:10

@vega2: nem is kivanok kozottetek nepszeru lenni, sot:-)

en kifejkezetten megvalogatom, milyen tarsasagban akarok nepszeru lenniu es ti nem utitek meg a szintet:-)

THLM 2013.01.23. 18:54:15

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Látom, csak arra reagálunk, ami számunkra nem kényes.
Hogy is van ez? Megkérdezzük negyedszerre is.
Mi nem igaz ezekből a megállapításokból?

"A mai viszonyt leginkább az ellenszenv, az irritáció jellemzi mindkét részről, esetenként tetten érhető a nyílt ellenségeskedés, vádaskodás is.
Melyek a társadalmi többséget leginkább irritáló körülmények?
- A többségnek úgy kell finanszíroznia a kisebbség gyors növekedését, szaporodását, hogy eközben saját maga fogyatkozik, a családoknak nincs anyagi ereje gyermeket vállalni, felnevelni.
- A többségnek olyan kisebbséget kell eltartania, mely kisebbség ezt az eltartást követelőzve, fenyegetőzve kényszeríti ki, elégedetlen a társadalomtól kapott javakkal, s a közös teherviseléshez nem járul hozzá.
- Mindezen erőfeszítésekkel egyidejűleg a többségnek olyan sértéseket és vádakat kell elviselnie, melyek szerint idegengyűlölő, üldözi, esetenként irtja az életét megkeserítő kisebbséget. A dolog pikantériája, hogy mindezeket a vádakat attól a médiától kell elviselnie, melyet maga tart el. Ezen vádak képtelenségét egyébként két körülmény bizonyítja a legképletesebben:
a. A cigány etnikumon kívül valamennyi nemzeti kisebbség befogadó otthonra lelt a Kárpát-medencében, s kölcsönös tiszteletben él az őt befogadó nemzettel
b. A cigány etnikum viszont egyetlen más országban sem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni, a fentebb részletezett problémák mindenütt nehézkessé (esetenként lehetetlenné, lásd Franciaország, 2010) tették a vele való együttélést.
- A többség – bár megfélemlítése miatt nem mondhatja ki – aggódik, saját jövőjét, továbbélését veszélyeztetve látja a kisebbség jelenléte, létszámának gyors növekedése miatt.
S vajon mely körülmények irritálják leginkább a társadalmi kisebbséget, a cigányságot?
- Leginkább a többség irányából felé áradó lenézés, gyűlölet, undor váltja ki a cigányság ellenséges viselkedését, függetlenül ezek okaitól.
- Bár a többségi társadalom erején felül teljesít, a cigányság keveselli a megszerezhető, kikövetelhető javakat, többet akar.
- Saját nyomorának, elmaradottságának elsődleges okát a jelenlegi többségi nemzetben látja a cigány kisebbség, ez további gyűlöletet szül."

Ha azt mondom, hogy a japánok szorgalmasabbak a magyaroknál, akkor ugyebár nem vagyok rasszista.
Ha azt mondom, hogy a magyarok szorgalmasabbak a cigányoknál, akkor rasszista vagyok?

vega2 2013.01.23. 19:07:44

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Na nézzük a Te szövegértésedet:

3Z 4Z UZENE7 4Z7 4 C3L7 5Z0LG4LJ4,H0GY B3B1Z0NY1754 M1LY3N C50D4L4705 D0LG0KR4 K3P35 4Z 3LM3.
3LK3P35Z70 D0LG0KR4!
N3H3Z V0L7 3L05Z0R 3L0LV45N0D 3Z7,D3 M1R3 1D33R5Z 3HH3Z 4 50RH0Z,4Z 3LM3D 4U70M471KU54N 3L 7UDJ4 0LV45N1.
4N3LKUL H0GY G0ND0LK0DN0D K3LL3N3 R4J74.
L3GY BU5ZK3! C54K K3V35 3MB3R K3P35 3L0LV45N1 3Z7.
H4 7375Z377,05ZD M3G M450KK4L 15!

Nem baj ha nem megy. A tieid között így is nagyon népszerű vagy. Vajon miért van az, hogy én erre nem vágyom?

csakhalkanszólok 2013.01.23. 19:07:45

A cikk lényege, hogy probléma van, tenni kell valamit, segíteni a cigányokat, stb, stb, stb. mert végül nagy baj lesz...

Értem.

De ha nem tehetem a gondolkodást, a közös beszélgetést, mert rögtön jön egy Ejrópai Állampolgár, aki ha én ki merem jelenteni hogy cigány probléma, egyből RASSZISTA vagyok.

Mert megkülönböztetek.
Mert embercsoportot negatívan ítélek meg.
Mert ki merem jelenteni hogy cigány.
Mert a szememnek hiszek és nem a megmondó embereknek.
Mert ilyenek a tapasztalataim (és nem az előítéleteim).
Mert, mert, mert....

Tessék mondani, akkor ha nem gondolkozhatom szabadon, ha nem beszélhetek szabadon, ha nem mondhatom ki, mi az Én problémám, akkor miért TŐLEM várják a megoldást.

Mert ugye az adó amiből csak kijön az a fránya integráció (saját emlékeim szerin már mintegy 50 éve!) csak az én zsebemből vándorol ki.
De beleszólnom nem lehet.
Mert véleményem nem lehet.
Mert őszinte nem lehetek.
Mert aki ebben a témában őszinte, és ne adj Isten problémája is van, az nagy valószínűséggel rasszista is.

És aki rasszista az nem ember. Az állat, akivel nem érdemes beszélni. Csak egy rasszista állat, akivel még együtt élni sem lehet. Igaz?

Nem valami ilyet írt le a Bayer Zsolt? Ja abban nem a rasszista szó szerepelt hanem cigány?

Tudjátok ez az én bajom ezzel a fene nagy mellébeszélő demokráciával. Ami igazán bánt, arról nem lehet beszélni. Mert egyből kapsz egy bélyeget. Vagy jön egy új törvény majd, hogy ha vitatni merem azt, hogy a cigány nem való-e közénk, akkor majd börtönt* is kapok. Mert megbántottam egyes rasszok érzékenységét. Ja hogy az én érzékenységemmel mi van, az már ebbe a "szép új világba" nem fér bele.

De aki engem emiatt kitaszít, nem akar megérteni, nem akar segíteni, az bizony maga is rasszistává válik. Mert ebben a fene nagy minden ember egyenlősdiben a MINDENKIN van a hangsúly. Én nem hiszek ebben, de ha te ezt szajkózod, neked KÖTELEZŐ!

(* mert már ugye van olyan törvény a drága ejrópai puniónak való megfelelés miatt, ami tisztán a kételkedésért többet ad, mint egy szurkáló "fiatalnak" aki megöl valakit)

khmm... 2013.01.23. 19:09:00

"nemcigány" helyett mondj csak nyugodtan magyart!

A normális embereknek már a töke tele van azzal, hogy minket magyarokat csak a cigányokkal szemben tudjátok meghatározni!
GRRRRRRRRRR

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:10:20

@THLM: ezekre nincs mit valaszolni. ab ovo el van baszva az egesz ervrendszered ott, hogy nem tekinted a ciganyokat veled egyenrangu partnernek, ciganysagukat kiemeled, azt olyan negativumkent kezeled ami miatt megerdemlik az altalad helyesnek velt jogkorlatozast. innentol nincs ertelme az egesz beszelgetesnek, vitanak. nincs ertelme megoldaoskon vitatkozni, ha te igazabol nem megoldast keresel, hanem a felelmeid es gyuloleted kielegiteset.

beszelgessunk arrol, hogyan lehetnek a ciganyok is ugyanugy elfogadva ALTALATOK, mint barki mas. beszelgessunk arrol, mikor lesz az, hogy nem valaszolja azt a lakossag 40 szazaleka, hogy nem engedne a gyereket iskolaba, ha ciganuy melle ultetnek. mikor nem mondja a lakossag ketharmada, hogy nem turne meg cigany fonokot. mikor nem mondja szinten a ketharmad, hogy a gyereket eltiltana attol, hogy cigany gyerekkel jatszon, kamaszkent cigany fiatallal kezdjen kapcsolatot.

ugyanis ez lesz a megoldas. a te altalad tenyeknek hazudott uszitasok nem megoldasok. tovabb novelik a feszultseget es nem a lenyegre koncentralnak, hanem a paranoianak, az ismeretek hianyanak tunetei.

az, hogy te egy alapvetoen jo irasbol kiollozol egy reszt es a szajat erdekeidnek megfeleloen felhasznalod az nem lesz erv. csalas, hazugsag, ferdites lesz. erv nem. ertem en, hogy te ezt olvastad, csak eppen az elozmenyeket vagy atugrottad, vagy szandekosan kihagytad, vagy meg sem ertetted.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:12:39

@vega2: azert nem vagysz ra, mert a kisebbsegi erzesed megjobban elhatalmasodna rajtad ha nalad intyelligensebb kozegbe kerulnel es ezert a kihivas elfogadasa helyett inkabb gyavan a gyulolkodesbe menekulsz:-)

en mindgi szerettem nalam jobbak, okosabbak tarsasagat keresni aztan felnoni hozzajuk..:-)

astonferi 2013.01.23. 19:14:58

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
az elmult 20 évről és a milliárdokról beszélek amit integrációra költöttek.
nem szeretnék személyes példákat írni a cigányokkal való tapasztalatomról mert azt látom úgy sem hinnéd

el.@THLM:
szépen leírva minden szó igaz.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:15:29

@csakhalkanszólok: "Mert ugye az adó amiből csak kijön az a fránya integráció (saját emlékeim szerin már mintegy 50 éve!) csak az én zsebemből vándorol ki."

szja csak 1986 ota letezik. az hirtelen fejszamolassal is kevesebb, mint 50 ev.

Muzsikok közt 2013.01.23. 19:16:20

Már mi a tökömért lenne kötelessége a magyaroknak fizetni a cigányok integrációját?

1. Sehol nem integrálták őket, sokkal gazdagabb országok sem. Pl. Kanada, Spanyolország, Franciaország

UK: I hate gypsies www.vice.com/read/i-hate-v10n8

300e gypsy 60 millió emberre - 1 millió FB lájk (Mo. 800e 10M emberre)

2. A magyarok integrációját a gazdag országok fizetik, vagy mi?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:19:50

@astonferi: hat rosszul koltottek.
ez megint a tobbsegi tarsadalom felelossege, hogy nem a tobbsegi tarsadalom gondolkodasat valtoztattak meg civilizaltra. ugyanis azt kellett volna elsosorban. es elhiszem, hogy voltak emberek, akikkel voltak rossz tapasztalataid. csak tudod, nem szamit, hogy ciganyok voltak.

nekem is rengeteg emberrel volt negativ tapasztalatom, mivel a havanna lakotelepen nottem fel a 80as evekben. es pontosan ott tanultam meg, hogy cigany, magyar nem szamit. vannak rohadekok es vannak normalisak. es az, hogy ki a rohadek es ki a normalis ugy fogom megtudni, ha veszem a faradtasagot es megismerem az illetot. nem pedig sztereotipiak alapjan dontok.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:20:59

@Zuckerbrot: "2. A magyarok integrációját a gazdag országok fizetik, vagy mi? "

bizony

nezd csak meg, mennyibe kerul az eunak a felzarkoztatasunk.

vega2 2013.01.23. 19:21:45

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Sajnos úgy látom nem igazán sikerült felnőnöd hozzájuk.

Muzsikok közt 2013.01.23. 19:23:42

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: nezd csak meg, mennyibe kerul az eunak a felzarkoztatasunk.

Az EU kap cserébe piacot. A cigánybót nem éri meg senkinek csak a cigányoknak.

csakhalkanszólok 2013.01.23. 19:24:56

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Ülj le! Egyes!

58 éves vagyok. Kb ötven éve hallom a környezetemben (igaz az elején nem az integráció szót használták) hogy a cigányságot valahogy fel kellene zárkóztatni.

Mellesleg hozzád nem szóltam!
A komment szó - ha már olyan nagy európai állampolgár vagy tudhatnád - megjegyzést jelent. Mivel nem válaszoltam senkinek, így a cikknek szólt.

Téged sem érdekel az én véleményem (gondolom azért egy marginális mondatot forgattál ki, és meg sem próbáltad megérteni a lényeget), én is nagy ívben teszek a Te véleményedre.
Arra is, amit erre fogsz válaszolni, mert sejtésem szerint fogsz (vagy remélem bebizonyítod hogy még sem, nehogy egy rasszistának legyen igaza).

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.01.23. 19:26:16

@csakhalkanszólok: ki nem szarja le, kihez szltal:-)

azt a kmmentet kommentelem, amelyiket akarom...;-)

ki ne talald mar kicsirigo, ho0gy te mondod meg, hogy velemenyezem-e az irasodat egy nyilvanos helyen, vagy nem:-DD

ideje lenne felnoni az uj vilaghoz, oreg. buzlesz:-)

kanálwarrior 2013.01.23. 19:26:33

@_wood_: Vannak olyan részei az országnak ahol meg 100-ból 0 cigány vádlott van. Ez azért van mert az ország különböző részein eltérő a cigányság aránya. Erdélyben megy minden bűncselekményt magyar követ el Vicces lenne ha a romén nácik ez alapján rezervátumba akarnák záratni a magyarokat, nem?

_wood_ 2013.01.23. 19:37:32

@kanálwarrior: budapest. egyébként tisztában vagyok vele, hogy ez nem reprezentatív statisztika, de ez van. az usában készítenek ilyen statisztikát ott ezt társadalomtudományi kutatásnak hívják, mi azonban felvilágosultabbak vagyunk és rasszizmusnak hívjuk.

2013.01.23. 19:40:19

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Éppen hogy te ne lennél rasszista? Szinte már csak a te fajtád a rasszista, aki mindenki mást lenéz és megvet, s azokból már jól kiöltetek a világban mindenféle rezisztenciát, egyedül csak a teféle nem akar megtűrni másokat, csakis az övéinek elismerteket, a sajátjának kinevezett területen. Gondolom ott már nem imádnád annyira azokat, akiket miránk akarsz kényszeríteni, a hiteseiddel együtt.

Te gúnyolódó, öntelt, pökhendi, mások fájdalmát és szenvedését röhögve leszaró, kivagyi izéke. Olyanokat bántasz egyfolytában, minden lehetséges fórumon, akiknek a lába vizét sem ihatnád meg. A nácizásoddal a szellemi tartalékaid gyakorlatilag ki is merülnek. Többen is elárulták már nekem, hogy ki vagy. Ki is akart még IRL nagy hévvel elmenni nemrég az ígéret földjére, az őslakosságot irtani? :)

csakhalkanszólok 2013.01.23. 19:40:58

Anyuci, nagyon megbántott egy csúnya ember (lásd fentebb). Brü-hü-hü

Muzsikok közt 2013.01.23. 19:41:36

@ekszvájzed: Sipi nem lehet zsidó mert buta mint a föld.

egyatlagosfelhasznalo 2013.01.23. 19:45:17

A Sipi nevű adekvát gyűlölködővel nem érdemes vitatkozni, mert azt csak értelmes emberekkel lehet ugyebár. Az ő fröcskölődő, mocskolódó szintjére pedig eléggé kínos lenne lesüllyedni. Nem kell róla tudomást venni és kész.

blaubner 2013.01.23. 19:47:40

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

végigolvasva a kommenteket, szerintem neked rossz a demokrácia-felfogásod: a demokrácia nem az, amikor mindenki azt csinálhatja, amit csak akar, hanem az, amikor a közösség minden tagja elfogadja és magára nézően kötelezőnek tartja a többség által elfogadott szabályokat.

ma magyarországon a cigányság egy része nem hajlandó sem magát, sem gyermekeit alávetni a magyar társadalom szabályainak. ilyen persze a magyarok között is van, de részarányuk messze alatta marad a deviánsan viselkedő cigányságénak, és jóval kevésbé homogenizálható.

a te felfogásod szerint- ha jól értem - továbbra is a többségi társadalomnak kellene pozitív példákat mutatva és lehetőségeket teremtve elősegíteni a cigányság - integrálódni nem akaró részének is a - felzárkóztatását. szerintem a magyar társadalom pont ezt tette-teszi évtizedek óta. kádárék csak végigvertek egy cigánygenerációt is a kötelező oktatási rendszeren, és a kötelező foglalkoztatáson, de látható hatása nincsen. az azóta felnőtt generáció továbbra sem látja értelmét sem a tanulásnak, sem a munkának.

ez felveti azt a kérdést, hogy lehet-e úgy sikeres integrációt végezni, ha azt csak az egyik fél akarja. szvsz nem. azaz először a cigányság érintett részének is el kellene jutnia oda, hogy csak a társadalmi beilleszkedésben láthassa az egyedüli jövőt. ez pedig csak akkor következhet be, ha a mostani helyzet már nem kínál valós perspektívát számukra, pl. segélyekből és lopásokból már nem tudnának megélni.

azzal példálózol, hogy szegény cigányságtól 100 év alatt elvettek mindent, pl. a történelmi szakmáikat, így már nem tudnak abból megélni. kérlek, gondolj bele abba is, hogy más népcsoportoknak sem volt mindig könnyű, sőt. pl. 20-as években az usába kivándorolt olaszok, magyarok stb. tömege boldogult és integrálódott nyelvtudás és képesítés nélkül egy számukra teljesen idegen társadalomba is kb. egy generáció alatt, de beszélhetünk a II.vh után palesztinába vándorolt zsidókról is, akik a a semmiből építettek maguknak országot. valószínűleg kicsit nehezebb helyzetben voltak, mint a magyarországi roma csoportok.

de akár abba is belegondolhatsz, hogy pl. a feudális magyarországon az akkor cigányság semmivel sem volt rosszabb helyzetben, mint az akkori mélyszegény - és szintén másodrendű állampolgárnak számító analfabéta - magyar jobbágyság, valahogy az integrációjuk mégsem sikeredett annyira...

értem én a te liberális álláspontodat, csak arra kérlek, hogy mindenféle rasszista-kártya helyett próbáld meg - igazi liberális módon - megérteni a másik fél álláspontját is,és a többiek sértegetése helyett pl. racionálisan beszélgetni.

hopptarisznya 2013.01.23. 20:20:06

"Lehet ugyanis, hogy a cigány származásúak körében arányaiban kb. ugyanannyi a bűnelkövető, mint a magyaroknál."

HAZUG VAGY!!! Menj a francba, kedves blogíró! Az ilyenek miatt, mint te nem lehet normálisan beszélni a cigányokról. Te, és az "értelmiségi" haverjaid szembeköpitek a tényeket! Na ezért nem kérünk a véleményetekből!

bastian 2013.01.23. 20:21:48

Az integráció azért nem működik, mert a cigányokra szánt pénzt az integrációt "szervező" zsidók ellopják.

A magyarok pénzt adnak a cigányoknak, a zsidók meg ellopják előlük és még van pofájuk azt mondani, hogy mi vagyunk a rasszisták!

hopptarisznya 2013.01.23. 20:22:03

"Hiszen egy cigány családban átlagosan több a gyerek, kevesebb idő jut az egyénre, inkább egymástól próbálnak tanulni"

Addig jó, amíg kevesebb idő jut rá! Mert csak a hülyeségre tanítják az agyoniskolázott szülők. Amúgy meséld már el, hogy két munkanélküli szülővel miért is jutna rájuk kevesebb idő?

hopptarisznya 2013.01.23. 20:28:39

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

tudod mi vezet polgárháborúhoz? Ha továbbra is hagyjuk, hogy a cigányok neveljék a gyerekeiket! Amilyen sérelmekről te beszélsz, az csak nulla ahhoz képest, amit átél egy magyar, ha köztük van! Meséld már el, hogy melyik csoport fél a másik utcájába bemenni? Meséld el, hogy kiktől félnek már a mentősök, postások is, akik elvileg értük dolgoznak! A konkrét fizikai erőszakot ne állítsuk már párhuzamba a magyar blogok hozzászólásaiban előforduló rasszizmussal. Ha nem tetszik, nem kell olvasni! A cigányok sem beszélnek különbül a magyarokról a saját fórumaikon. (myVIP és hasonló, elcigányosodott oldalak)

Szóval ha nem tetszik, nem kell nézni. És sajnos ez a megoldás a magyaroknak is. Tömegével menekülnek a cigányosodott városrészekből. Nekik sincs más lehetőségük. És ez nem holmi netes fórum. A gyereknek minden nap hamarabb kell fölkelni, hogy a távolabbi iskolába elmenjen. A gyomrom mindig összeszorul, amikor apósommal kinézünk a mátrai borospincébe, hogy most vajon a miénket törték-e föl. Én már nagyon várom a polgárháborút, hogy végre revansot vegyünk!

ZsófiNóri 2013.01.23. 20:28:42

@negondolkozz!majdénmegmondom!: a társadalom ideális esetben becsületes és okos polgárokból állna. ha a nem-becsületeseket rezervátumba záratnád, mit csinálsz a hülyékkel?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.01.23. 20:32:09

Kicsit pontosítanék. Nagyobb SZÁZALÉKBAN kerül ki valamilyen bűnelkövető.
Azonban fontos megkülönböztetni a bűncselekményfajtékat. Vannak, amik a romákra jellemzőek és vannak, amelyeket egyáltalán nem követnek el.

Ha az olvassuk, hogy késelt, mobiltelefont lopott, gyanakszunk, hogy az illető nem idén barnult. Azonban ha egy kitervelt vagy spontán bankrablásról hallunk, biztosak vagyunk benne, hogy NEM romák/cigányok (kinek hogy teszik vagy használja) voltak.

Egy a lényeg: cselekménytípus. Vannak, amik rájuk jellemzőek és vannak amiket sosem követnek el.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.01.23. 20:33:04

Bályer eltárs, üzent a diktátor !

Az álszent, sunyi, szarházi orbáni politika szép példája a jutalom visszafizettetése.
Így akar megint igazságos Mátyás szerepében tetszelegni a törpe majom.
Melyik szarjankó fogja visszafizetni? Nem kellett volna kiutalni, ha lenne erkölcsük, lelkiismeretük, bőr a pofájukon.
Porhintés, népbutítás mint a rezsi csökkentés ( a nagyfogyasztóké 15-20 %-al nő amit rád hárítanak, a hallgatói megegyezés, a pedagógusok megosztása...!

ZsófiNóri 2013.01.23. 20:33:35

@_wood_: tök jogos a kritika, igazából a pontosabb fogalmazás arról, amit valahogy így hangzott volna: "még ha a sajtóban újra meg újra hivatkozott statisztikák - amikről nem tudom léteznek-e - valóban léteznek és pontosak, és arányaiban valóban nincs több cigány elkövető, nem számítana. Mert a valós tények keveset számítanak, stb.". majd amúgy utánanézek, milyen felmérések vannak, amelyek azinterneten is elérhetőek.

hopptarisznya 2013.01.23. 20:35:57

@kanálwarrior: Még az indexen is írnak olyan kutatásokról, ahol a börtönparancsokat végigkérdezték a roma arányról, és országos szinten 60%-ig tippelték meg az arányukat a felmérés készítői. Ami brutális szám.

De 20 éve még volt hivatalos statisztika. Akkor 30-50% volt. index.hu/belfold/2009/09/09/tenyek_es_tevhitek_a_bunozes_a_ciganyok_vereben_van/

Gatinho 2013.01.23. 20:42:59

"Lehet ugyanis, hogy a cigány származásúak körében arányaiban kb. ugyanannyi a bűnelkövető, mint a magyaroknál."

Barátom,hol élsz te, Dianás üvegben?

khmm... 2013.01.23. 20:49:22

@hopptarisznya: Ezt a táblázatot ismered?

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=122610998&t=9005529

imgfrm.index.hu/imgfrm/8/5/0/3/BIG_0010708503.jpg

Az eredeti webhelyén - egy déldunántúli településfejlesztési konferencia anyagában volt - sajnos már nem fellelhető.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.01.23. 20:49:29

@Selmeczi a rusnya, buta fideszes szőke nő!: ez a politika határozott meg először politikusi bérplafont.
Az elsők, akik nem félnek visszakérni a jutalmat. Oké, ne vegyék fel, de ha már megkapták, ugorjanak a kútba?
Ha nem adnák vissza, az lenne a bajod!

Miért jó az nekem, hogy az eu-s átlagárnál harmadával fizetek többet rezsire a fizetésem keleti, az árak pedig nyugatiak? Valakire áthárítják, de amit te mondasz FENYEGETÉS. Mégis ki akar önként több terhet, kevesebb kivihető profitot? Senki.

Attól, hogy a nagyok létszámleépítéssel fenyegetőznek és ne adj Isten megteszik, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nekik rosszul megy! az azt jelenti, hogy a milliárdosoknak vékonyodna a pénztárcája, amit nem akarnak. Persze ha mindent válogatás nélkül elhiszel az ellenzéknek, csak mert nagyobb a szájuk...

Amúgy meg minek ilyet beokádni ide? Van egy kényes téma, bőséges és tágas terep az érdemi, normális, kulturált vitára.

rezvez 2013.01.23. 20:51:14

Az integrációból semmi nem lesz! A többi csak üres beszéd.

Gatinho 2013.01.23. 20:57:49

Gyerekek, vigyázzatok kivel vitatkoztok, Sipi már látott cigányt. Egyszer. Fotón.

hopptarisznya 2013.01.23. 21:13:42

@khmm...: na ez kemény! 26% a legkisebb. A többi 50-60-70.. de van 90% is.
És amelyik kint van, az is a pénzünkön él. A tőlünk ellopott holmin, vagy segélyen. Egyszerűbb lenne mindet börtönbe tenni. A társadalomnak még úgy sem kerülne plusz pénzébe.

hopptarisznya 2013.01.23. 21:35:24

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Márpedig igenis külön szabályokat kel alkalmazni rájuk. Eljön majd az idő, amikor hülyének fogják nézni a mi korunkban élő embert, hogy a nyilvánvaló megoldás helyett miért próbáltunk olyan szabályokat kitalálni, amely a többséget fölöslegesen szívatja, a kisebbségre pedig nem hat elég erővel.
Ami a rasszista többséget hablatyodat illeti: a cigányaid Olaszországban is ráfaragtak, pedig ott aztán nyugodtan elvegyülhet egy barna bőrű. A többi toleráns nyugati országból is páros lábba rúgták ki őket, míg más kisebbségeket nem igyekeznek repülővel deportálni. Erről mi a véleményed?

hopptarisznya 2013.01.23. 21:36:24

jav: Ami a "rasszista többség" hablatyodat illeti...

THLM 2013.01.23. 21:47:33

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "beszelgessunk arrol, hogyan lehetnek a ciganyok is ugyanugy elfogadva ALTALATOK, mint barki mas. beszelgessunk arrol, mikor lesz az, hogy nem valaszolja azt a lakossag 40 szazaleka, hogy nem engedne a gyereket iskolaba, ha ciganuy melle ultetnek. mikor nem mondja a lakossag ketharmada, hogy nem turne meg cigany fonokot. mikor nem mondja szinten a ketharmad, hogy a gyereket eltiltana attol, hogy cigany gyerekkel jatszon, kamaszkent cigany fiatallal kezdjen kapcsolatot."

Nehogy már én tehessek arról, hogy a farkas megharap. Nehogy már én tehessek arról, ha egy farkas megharap, nem szívesen engedem be a lakásomba.Nehogy már rosszul érezzem magam, ha 10 farkasból 9 megharapna, akkor úgy gondolom, hogy minden farkas harap. De ön ezt nem érti.
Ez a 40 százalék meg kétharmad nagyon légből kapott. Viszont azt megértem, hogy senki sem szívesen simogat farkast, ha tudja, hogy 10-ből 9 megharapja.

THLM 2013.01.23. 21:49:25

@ZsófiNóri: Azért az már jelzés értékű kell, hogy legyen, hogy a híradóban azt emelik ki, hogy az elkövetőnek fehér volt a bőre...

THLM 2013.01.23. 21:52:24

@hopptarisznya: Az lesz a véleménye, hogy Franciaország, Olaszország, Kanada egy rohadt rasszista ország, ott van például Kanada, alig adott segélyt szegély felzárkózni vágyó kisebbségnek. Kérdezem én, ha Kanadának nem sikerült, hogy sikerülne nekünk? Ráadásul itt egy millió van, ott alig volt pár tízezer?

burgener 2013.01.23. 22:02:43

Hadd kérdem meg, most éppen mi történt, amitől ennyi kommentet kell írni? vagy csak a semmit ragozzátok? Unalmatokban?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.01.23. 23:32:14

@ZsófiNóri: Itt nem a becsületről és a hülyeségről van szó. Életellenes bűncselekményeket, rablásokat és terrorcselekményeket elkövetőkről beszéltem. Ne legyen három csapás, ne legyen ingyenélés életük végéig az áldozatok pénzén. Jobb körülmények között, mint odahaza. A kemény fiúk a rezervátumban megmutathatják, micsoda tehetséges túlélők.
Akiknek meg a szíve szakad meg az idős embereket és védtelen lányokat legyilkoló állatok miatt, még mindig adakozhatnak és akár be is költözhetnek közéjük szabadon.
Nem jó ötlet?
süti beállítások módosítása